KASZ
  • Főoldal
  • Rólunk
  • Szolgáltatásaink
  • Hasznos információk
  • Blog
  • Híreink
  • Kapcsolat
  • Pályázat
  • Petíciók
  • Menu Menu
Eseményeink, Híreink

Tudás, párbeszéd és közös gondolkodás – így telt az idei országos képzésünk!

Három nap, közel száz elkötelezett résztvevő és számos aktuális, a mindennapi érdekképviseleti munkát meghatározó téma – idén is sikeresen lezajlott hagyományos országos képzésünk, amelyre az ország különböző pontjairól érkeztek tisztségviselők és szakemberek.

Az első nap középpontjában a munkahelyi együttműködés egyik legaktuálisabb kihívása, a generációk közötti különbségek álltak. Harmati-Danka Bianka szervezetpszichológus előadása rávilágított arra, hogy a különböző generációk eltérő értékrendje, kommunikációja és tapasztalatai hogyan formálják a munkahelyi helyzeteket. A hangsúly az empátián és a megértésen volt: nem az a kérdés, hogy mennyire különbözünk, hanem az, hogy képesek vagyunk-e hidat építeni egymás felé.

Ezt követően a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezetének képviselői mutatták be az ágazat jelenlegi helyzetét és gazdag történelmi hagyományait.

A második nap a változások, kihívások és lehetőségek köré szerveződött.
Kiss Alíz, a KASZ alelnöke a KASZ életében zajló átalakulásokról és a mindennapi érdekképviseleti munkát érintő legfontosabb tudnivalókról adott átfogó képet.

Dr. Molnár László előadásában a magyar gazdaság aktuális helyzetét elemezte, rámutatva a külső és belső nyomások együttes hatására, valamint a választásokhoz kapcsolódó gazdaságpolitikai dilemmákra.

Az oktatás egyik leginkább várt programpontja – ahogyan minden évben – idén is dr. Trenyisán Máté munkajogi előadása volt, amely a munkavállalók szempontjából szükséges változásokat és lehetséges megoldásokat járta körül. Az előadást követő interaktív kérdezz-felelek ismét élénk érdeklődés mellett zajlott, számos gyakorlati kérdést és problémát megvitatva.

A zárónapon a jövőbe tekintettünk. Karsai Zoltán, a KASZ elnöke a szakszervezeti mozgalom előtt álló kihívásokról és lehetőségekről beszélt.

Ezt követően dr. Csernus Fanni előadása a munkahelyi nemek közötti egyenlőség kérdését járta körül, bemutatva a jelenlegi helyzetet, a jogi környezet változásait és az előttünk álló feladatokat, különös tekintettel a bérátláthatóság és az esélyegyenlőség erősítésére.

A három nap során számos további fontos téma is szóba került, többek között a jogérvényesítés lehetőségei, a különböző élethelyzetekhez kapcsolódó munkajogi kérdések, valamint a munkavállalók mindennapi kihívásai.

Külön öröm volt számunkra, hogy szinte minden előadást aktív érdeklődés és sok kérdés kísért, ami jól mutatja a résztvevők elkötelezettségét és a témák aktualitását.

A képzés nemcsak szakmai tudást adott, hanem lehetőséget teremtett a tapasztalatcserére, a közös gondolkodásra és a kapcsolatok erősítésére is.

Köszönjük minden résztvevőnek az aktív jelenlétet, valamint előadóinknak a magas színvonalú, gondolatébresztő és inspiráló előadásokat!

2026.04.23.
Bejegyzés megosztása
  • Megosztás Facebook
  • Megosztás emailben
https://kasz.hu/wp-content/uploads/2026/04/nyitokep.png 800 990 kasz https://kasz.hu/wp-content/uploads/2022/03/kasz-logo1.png kasz2026-04-23 11:46:142026-04-23 11:46:21Tudás, párbeszéd és közös gondolkodás – így telt az idei országos képzésünk!

Kövess minket Facebookon!

KASZosok

kaszosok

KASZ

KASZosok

kaszosok

KASZ

GINOP_PLUSZ-3.2.3-24-2024-00025 – Az érdekvédelmi kapacitások bővítése a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezeténél

GINOP-5.3.5-18-2018-00051 – Munka jövője – kiskereskedelmi dolgozók helyzete a negyedik ipari forradalomban

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési szabályzat

Impresszum

széchenyi logó

GINOP-5.3.5-18-2018-00051 – Munka jövője – kiskereskedelmi dolgozók helyzete a negyedik ipari forradalomban

Sajtóközlemény

Projekthonlap

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési szabályzat

Impresszum

Scroll to top

Weboldalunk működtetése során a felhasználói élmény növeléséhez, illetve a jobb kiszolgálás érdekében oldalunk “cookie”-kat használ.

ElfogadElutasítTovábbi információ

Cookie and Privacy Settings



How we use cookies

We may request cookies to be set on your device. We use cookies to let us know when you visit our websites, how you interact with us, to enrich your user experience, and to customize your relationship with our website.

Click on the different category headings to find out more. You can also change some of your preferences. Note that blocking some types of cookies may impact your experience on our websites and the services we are able to offer.

Essential Website Cookies

These cookies are strictly necessary to provide you with services available through our website and to use some of its features.

Because these cookies are strictly necessary to deliver the website, refuseing them will have impact how our site functions. You always can block or delete cookies by changing your browser settings and force blocking all cookies on this website. But this will always prompt you to accept/refuse cookies when revisiting our site.

We fully respect if you want to refuse cookies but to avoid asking you again and again kindly allow us to store a cookie for that. You are free to opt out any time or opt in for other cookies to get a better experience. If you refuse cookies we will remove all set cookies in our domain.

We provide you with a list of stored cookies on your computer in our domain so you can check what we stored. Due to security reasons we are not able to show or modify cookies from other domains. You can check these in your browser security settings.

Other external services

We also use different external services like Google Webfonts, Google Maps, and external Video providers. Since these providers may collect personal data like your IP address we allow you to block them here. Please be aware that this might heavily reduce the functionality and appearance of our site. Changes will take effect once you reload the page.

Google Webfont Settings:

Google Map Settings:

Google reCaptcha Settings:

Vimeo and Youtube video embeds:

Privacy Policy

You can read about our cookies and privacy settings in detail on our Privacy Policy Page.

Accept settingsHide notification only
Széchenyi Terv Plusz
Pályázat