KASZ
  • Főoldal
  • Rólunk
  • Szolgáltatásaink
  • Hasznos információk
  • Blog
  • Híreink
  • Kapcsolat
  • Pályázat
  • Petíciók
  • Menu Menu
Eseményeink, Híreink

Tudás, inspiráció és közösség – ilyen volt az idei országos képzésünk!

Három nap, közel száz tisztségviselő és rengeteg hasznos tudás – idén is sikeresen lezajlott hagyományos országos képzésünk, amelyre az ország minden részéről, különböző vállalatoktól érkeztek résztvevőink.

Az első napon a mesterséges intelligencia aktuális kérdéseit, lehetőségeit és kihívásait jártuk körül Dr. Kollár Csaba (tudományos főmunkatárs, Óbudai Egyetem) segítségével, majd Sidó Zoltán (szakszervezeti szervező, a Szolidáris Gazdaságközpont tagja) gondolkodtatta el a résztvevőket a kapitalizmus válságáról és annak hatásairól a mindennapi életünkre.

A második nap a jogi és érdekképviseleti témáké volt:
Prof. Dr. Kun Attila Phd. (jogász, tanszékvezető, egyetemi tanár, Károli Gáspár Református Egyetem) az EU-s irányelvek tükrében vizsgálta a kollektív szerződéskötést és bértárgyalásokat,
majd Kovács László (alelnök, VDSZ) beszélt arról, mire képesek ma a dolgozók, ha valóban összefognak.

Délután a legjobban várt program következett: Dr. Trenyisán Máté (munkajogász, ügyvéd, a Széchenyi István Egyetem oktatója) munkajogi előadása és az azt követő kérdezési lehetőség, amely idén is aktív párbeszédet hozott – ezúttal a kollektív szerződések álltak a középpontban.

A zárónapon Táborossyné Dr. Morvai Zsuzsanna (jogász, társadalombiztosítási szakértő) ismertette a nyugdíjjogosultság 2025-ös feltételeit, különös tekintettel a nők kedvezményes nyugdíjára.

Végül Karsai Zoltán, a KASZ elnöke tájékoztatta a résztvevőket a szervezet aktuális ügyeiről és válaszolt a felmerülő kérdésekre.

A három nap alatt nemcsak értékes tudással, hanem új ismeretségekkel és közös élményekkel is gazdagodtunk.

Köszönjük minden résztvevőnek, hogy velünk tartott, és külön köszönet előadóinknak a felkészültségükért és inspiráló gondolataikért!

2025.04.11.
Bejegyzés megosztása
  • Megosztás Facebook
  • Megosztás emailben
https://kasz.hu/wp-content/uploads/2025/04/01.png 800 990 kasz https://kasz.hu/wp-content/uploads/2022/03/kasz-logo1.png kasz2025-04-11 14:12:402025-04-11 14:12:57Tudás, inspiráció és közösség – ilyen volt az idei országos képzésünk!

Kövess minket Facebookon!

KASZosok

kaszosok

KASZ

KASZosok

kaszosok

KASZ

GINOP_PLUSZ-3.2.3-24-2024-00025 – Az érdekvédelmi kapacitások bővítése a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezeténél

GINOP-5.3.5-18-2018-00051 – Munka jövője – kiskereskedelmi dolgozók helyzete a negyedik ipari forradalomban

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési szabályzat

Impresszum

széchenyi logó

GINOP-5.3.5-18-2018-00051 – Munka jövője – kiskereskedelmi dolgozók helyzete a negyedik ipari forradalomban

Sajtóközlemény

Projekthonlap

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési szabályzat

Impresszum

‘MI’ a kereskedelemben: kihívások és lehetőségek Május 1. – A munka ünnepe
Scroll to top

Weboldalunk működtetése során a felhasználói élmény növeléséhez, illetve a jobb kiszolgálás érdekében oldalunk “cookie”-kat használ.

ElfogadElutasítTovábbi információ

Cookie and Privacy Settings



How we use cookies

We may request cookies to be set on your device. We use cookies to let us know when you visit our websites, how you interact with us, to enrich your user experience, and to customize your relationship with our website.

Click on the different category headings to find out more. You can also change some of your preferences. Note that blocking some types of cookies may impact your experience on our websites and the services we are able to offer.

Essential Website Cookies

These cookies are strictly necessary to provide you with services available through our website and to use some of its features.

Because these cookies are strictly necessary to deliver the website, refuseing them will have impact how our site functions. You always can block or delete cookies by changing your browser settings and force blocking all cookies on this website. But this will always prompt you to accept/refuse cookies when revisiting our site.

We fully respect if you want to refuse cookies but to avoid asking you again and again kindly allow us to store a cookie for that. You are free to opt out any time or opt in for other cookies to get a better experience. If you refuse cookies we will remove all set cookies in our domain.

We provide you with a list of stored cookies on your computer in our domain so you can check what we stored. Due to security reasons we are not able to show or modify cookies from other domains. You can check these in your browser security settings.

Other external services

We also use different external services like Google Webfonts, Google Maps, and external Video providers. Since these providers may collect personal data like your IP address we allow you to block them here. Please be aware that this might heavily reduce the functionality and appearance of our site. Changes will take effect once you reload the page.

Google Webfont Settings:

Google Map Settings:

Google reCaptcha Settings:

Vimeo and Youtube video embeds:

Privacy Policy

You can read about our cookies and privacy settings in detail on our Privacy Policy Page.

Accept settingsHide notification only
Széchenyi Terv Plusz

Pályázat