RÓLUNK

„A tanulmányaim után 2005-ben kezdtem dolgozni első munkahelyemen egy multinacionális kereskedelmi láncnál pénztárosként, majd főpénztárosként.

2007-ben lettem szakszervezeti tag, ezt követően felgyorsultak az események. Az Y generációra jellemzően, mindig is szerettem volna valami fontos és hasznos dolgot csinálni, így nagyon megörültem, mikor 2008-ban bizalminak választottak az áruházamban. Kezdetben óriási kihívást jelentett a szakszervezeti munka, hiszen fiatal voltam és tapasztalatlan, de a céges szakszervezeti vezetőm mentorálásának köszönhetően rengeteget fejlődtem.

Az igazi fordulópont akkor volt, mikor az egyik tagomat el akarták bocsátani, de sikerült megvédenem, és ezt követően még hosszú-hosszú évekig dolgozott a cégnél. Ekkor éreztem azt, hogy ez nem csak egy hasznos közösségi munka, hanem valójában az a hivatás, ami életem végéig elkísér majd.

2012-ben kaptam lehetőséget arra, hogy főállásban foglalkozzak azzal, amit szeretek, ekkortól lettem a KASZ szervezője és a Fiatalok Tagozata vezetője.

Az első néhány évben rengeteget tanultam kollégáimtól, majd lehetőséget kaptam arra is, hogy diplomát szerezzek Közgazdász, Emberi erőforrás szakon, munkajogi-, munkaerőpiaci szakirányon. A tanulmányaim befejezését követően a KASZ ágazati szakértője, majd idén januártól a szervezetfejlesztési vezetője lettem, amely magában foglalja többek között a nemzetközi kapcsolatokat is. Az összes fontos nemzetközi testületben benne vagyok, és részt veszek az Európai Szociális Párbeszéd Bizottság Kereskedelmi szekciójában, ahol a munkáltatók képviselői is jelen vannak. A nemzetközi kapcsolatok mellett fontos feladatom a hazai-, és nemzetközi pályázatok koordinálása, kampányok tervezése és lebonyolítása, statisztikák-, szakmai anyagok készítése és az alapszervezeteink szakmai támogatása.

Elhivatottságom a kereskedelmi dolgozók munkakörülményeinek javítására cseppet sem mérséklődött. Változott viszont a véleményem arról, hogy ezt milyen módon érhetjük el. Kezdetben csupán csak segíteni szerettem volna a problémák megoldásában, mostanra viszont tudom, hogy a rendszerszintű változáshoz másfajta támogatásra van szükség. Segíteni szeretnék az embereknek belátni, hogy a szakszervezet nem egy rajtuk kívülálló szervezet, és nem egy varázspálca, amely egy suhintásra mindent megold. A szakszervezet a tagok összessége, ami olyan erős, mint az egyének, akik alkotják. A képlet egyszerű! Melyik szakszervezet erősebb? Az, amelyik 5000 dolgozóból 500 tagot képvisel, vagy az amelyik 5000 munkavállalóból 4000 tagot? Ezt mindenkinek be kell látnia és el kell felejtenünk az olyan kifogásokat, mint például, hogy „Minek legyek tag? Én is megkapom azt a béremelést, amit kiharcoltok!”

Újra meg kell tanulnunk kiállni magunkért és másokért a változásokért. Ennek pedig az első lépése az, hogy tagságunkkal támogatjuk a célkitűzéseket.”